Monthly Archives: September 2014

Zárnyitás roncsolásmentesen neked

images-11Roncsolásmentes zárnyitást végezhetünk kétféleképpen is. Saját kulccsal és idegen kulccsal. Mivel elhagytam a kulcsomat és be kellett jutnom a lakásba, a saját kulcsos megoldás szóba sem jöhetett. Az idegen kulccsal pedig valószínűleg csak a betörők lennének eredményesek. Így aztán hívhattam az ajtónyitásra specializálódott szakembert, aki segíteni tudott rajtam. Elkérte a címet és ígérte, sietni fog. Hallotta a hangomon, hogy nagyon el vagyok keseredve, ezért megkérdezte, segíthet-e még valamiben. Nem kértem ugyan semmit, de nagyon jól esett a figyelme. Valóban gyorsan jött és hamar ki is nyitotta az ajtót, természetesen roncsolásmentesen, ahogyan szerettem volna. Elmondta, hogy az esetek legnagyobb százalékában sikerül sérülésmentesen bejuttatnia a lakókat az otthonukba. Volt olyan esete is, amikor a szomszédos lakásból mászott át a nyitott erkélyajtón ahhoz, hogy a zárban belülről ragadt kulcsot kihozhassa. Nagyszerű szakemberek vannak, érdemes ezeket az elérhetőségeket elmenteni a telefonba, hiszen bármikor szükség lehet rájuk.